Nyilas-énállapot

(Nap, Hold, Ascendens vagy születési uralkodó a Nyilas jegyében; Nap, Hold vagy a születési uralkodó a 9. házban; Jupiter az 1. házban)

A Nyilas egy láthatatlan színpad díszletei között él. Csillárja rivaldafény, ruhája jelmez, beszéde drámai jambus, társasága tapsoló közönség. Legalábbis ideális esetben. S egy Nyilasnak minden eset elvben ideális. Ha mégsem, akkor is megpróbálja annak tekinteni. Sohasem véleményt alkot, hanem ítéletet. Ideákban gondolkodik, melyekben mélységesen hisz, melyek értékéről mindenek felett meg van győződve.

Nála az eszme az első, a gyakorlat csupán másodlagos. Elvárja, hogy az élet nőjön fel az elvekhez. Az, hogy az élet erre láthatóan fittyet hány, a Nyilast némileg elszigeteli a mindennapoktól. Így hát gyakran visszavonul saját díszletei közé, felveszi mesés kosztümjeit, s a környezetének is pompásabbnál pompásabb szerepeket oszt. Arról, hogy a földi halandók e szerepeket képtelenek eljátszani, ő sokáig nem hajlandó tudomást venni. Mikor aztán a szembesülés már elkerülhetetlen, keserű csalódás éri. Ám a méltatlantól visszavett jelmezzel a kezében kisvártatva új szereplő után néz. A Nyilas önmagával szemben is maximalista. Mivel azonban ő is csak ember, saját elvárásainak sem tud maradéktalanul megfelelni.

Ezért aztán nem szívesen néz magába, nem szívesen elemezgeti a jelent - ő a jövőbe tekint. A távoli, a nagyszerű köti le a figyelmét. Optimizmusa, hite, lendülete magával ragadó. Ösztönösen taszítja minden, ami kisszerű vagy alantas. Modora csiszolt, hanghordozása kimért, kifejezései választékosak. Húsz centivel a föld felett jár. Trikófelirata (Woody Allen után szabadon): "Csak olyan klubhoz akarok tartozni, amelyik nem fogadna el tagnak." Rajong a Természet és az Ember örökbecsű alkotásaiért. A táskájában mindig ott lapul egy verseskötet. A klasszikusokat fejből, eredetiben idézi, s ha operába megy, akkor diszkréten, az ölében tartott partitúrából vezényli végig az előadást. Méltóságán aluli dolgokkal nem foglalkozik. A trágár szavakat beszéde közben is kipontozza, az idézőjeleket pedig két ujjával a levegőbe rajzolja. Ő az egyetlen jegykarakter, amely képes kizárólag közhelyekben beszélni.

Ezeket ilyenkor pajzsként rakja maga köré, vigyázva, hogy rést ne hagyjon, amelyen valódi - profán - gondolatai kiszivároghatnak. Olyan, mintha valamely felsőbb kaszthoz tartozna. Előkelő és arisztokratikus. Természetesnek tekinti, hogy kiváltságok illetik. Irtózik az élet sűrűjétől, a duhajkodástól, a sárban hempergéstől. Távol tartja magától az emberi gyengéket, de ugyanilyen messze helyezkedik saját gyarlóságától is. E távolságtartás gyakran védtelenné teszi az élelmes törtetőkkel, a gátlástalan hazudozókkal, az eszközeikben nem válogató önérvényesítőkkel szemben. Miként Baudelaire albatrosza, ha nem a magasban szárnyal, kiszolgáltatottan és esetlenül bukdácsol, s "megbotlik óriás két szárnyában, ha lép".

Elefántcsonttornyából gyakran sóvárogva pillant a síkságon mulatozókra - azok egyszerű közvetlensége, spontán természetessége éppoly távol áll tőle, mint a maga elé kitűzött nagyszerű idea. A kiteljesedett Nyilas az emberi, művészi értékek felé nyitott, mélységesen etikus lény. Széles látókörű, nagyvonalú partner és barát, igényes, lendületes, másokat is magával ragadó munkatárs. Optimizmusa megtörhetetlen, hite megingathatatlan, lelkesedése örökké nagy lángon lobog. A magával meghasonlott Nyilas karakterben azonban hamar irritálóvá válik beképzeltsége, nagyképűsége és sznobizmusa.

Folytonos ítélkezése, teljesíthetetlen elvárásai kínos kisebbségi érzéseket ébresztenek a környezetében. Csak a távoli, színes célok lelkesítik, amelyek közel kerülve nyomban érdektelenné, fakóvá válnak számára.