Halak sorskönyvek

A Halak gyermek fejében váltig egy Móricz Zsigmond-i mondat visszhangzik, amelyet édesanyjától, vagy inkább valamelyik nagyszülőjétől hallott: "Légy jó mindhalálig". E parancs hallásküszöbön túli folytatása, az " .és pusztulj bele a világ kegyetlenségébe és önzésébe" aztán lassan de véglegesen kiirtja belőle az agresszivitásnak még az írmagját is, s vele együtt vész el a legalapvetőbb önvédelemhez szükséges asszertivitás képessége. Így, mire a Halak gyermek az óvodába kerül, úgy érzi ott magát, mint egy védtelen, gyámoltalan fehér egér a kígyóktól hemzsegő ketrecben. Kétségbeesett manővere, az "Odaadom a macimat, csak szeress", felnőtt korára az " Odaadom amim van, csak szeress", illetve a "Feladom saját magam, csak szerethesselek" életprogrammá formálódik.

A Halak sorskönyve határozottan vesztes típusú. Mintázatát a gyermekkorban hallott tündérmesék képezik. S bár a népmesék többsége boldog véget ér, azért szerencsére akadnak olyan mesemondók, akik kifejezetten kedveznek a vesztes sorskönyvek fabrikálóinak. Aki már megkönnyezte a Kis herceg utolsó oldalait, tudja, mi lehet vonzó egy tragikus végű történetben. (Mellesleg Saint-Exupéry nemcsak írta, hanem be is teljesítette az általa képviselt sorskönyvtípust: felderítő repülés közben örökre eltűnt egy felhőben). A "Vesztes Sorskönyvek Atyja" megtisztelő cím azonban Christian Andersent illeti. (Érdekességként: 1846-ban, éppen népszerűsége delelőjén fedezték fel a Neptunuszt, a Halak uralkodó bolygóját.) Ki ne emlékezne például a Kis gyufaárus lány ra, aki a fagyhalál ölelésében kuporogva lobbantja fel utolsó szál gyufáit, melyek tündéri, vigasztaló látomásokat vetítenek a zord éjszakába? S éppígy ki ne ismerné fel azokat a mai Gyufaárus Lányokat, akik a fenti sorskönyvi minta alapján gyújtják meg a (talán utolsó) öngyújtólángot a kanálban feloldott, látomást hozó fehér por alatt? A Halakra azonban, minden egyebet megelőzve, a Kis hableány története gyakorolja a legmélyebb hatást. A reménytelen sóvárgás, a viszonzatlan szerelem, a névtelen áldozati szerep és a vele járó néma szenvedés, valamint a végső veszteségnek beállított (s a Halak részéről mélyen áhított) énvesztés, a "kis fehér tajtékká válni a tenger hullámain" - egytől egyig neptunuszi, vagyis Halak motívum. Ha körülnézünk, szép számmal akadnak Kis Hableányok is mindenfelé.

Ők azok az iskolázott, jó családból való, halk szavú leányok, akik azokat a (sorskönyv-analitikusokat kivéve) mindenki számára felfoghatatlan döntéseket hozzák, melyek során például összebútoroznak egy frissen szabadult pszichopatával, aki előző feleségét is félholtra verte, s ettől a régi jó szokásától láthatóan most sem kíván megválni. A Kis Hableány ettől kezdve betört orral és felrepedt ajakkal megbocsát és újra megbocsát, a szülők zokognak, a barátnők elképednek, a szomszédok pedig kihívják a rendőrséget. Mindezt kizárólag az érti, aki tudja, hogy a jó férjek és családapák teljességgel alkalmatlanok arra, hogy sorskönyv-vezérelt Halak hitvesüknek megadják a méltatlan szenvedés, a viszonzatlan szerelem és a soha be nem telő áldozat keserédes élményét. Szerencsére azért a legtöbb Kis Hableány a villogó kék fényes, bádogtepsis-bilincses finálé előtt jobb belátásra tér, és szépen visszaköltözik a mamájához. A fenti indíttatásból fakad az "Irgalmasság" elnevezésű sorskönyv is, bár ehhez némi megelőző játszmára is szükség lehet. Erről írja Karinthy: az Irgalmasság (puritán öltözetű, szigorú kontyba fogott hajú, szemüveges asszony) ül az Édenkertben, és géz-csíkokat vagdos. Arra legelészik az oroszlán, és megkérdi, mire jó ez. "Azokat a szerencsétleneket bekötözni, akiknek majd le fogod harapni a karját." Az oroszlán elképed: " Nahát ! Azt le lehet harapni?" S némi tűnődés után: "Nem is rossz ötlet."

Halak játszmák Az Irgalmasság célja, hogy életét, vágyait és egész valóját egy arra rászoruló személy vagy csoport - politikai számkivetettek, szociálisan hátrányos helyzetűek vagy magatehetetlen betegek - oltárán feláldozza. Sorskönyvi játszmája az "Alig használt tolószék". Alkalmi áron jutott hozzá, csak kéne valaki, aki beleül. Az erre kiszemelt egyén - leggyakrabban szülő vagy hitves - gyakran kötélnek is áll, különösen akkor, ha pólyás gyermekként kevés törődést kapott, s úgy érzi, az élet ezzel még adósa. Az Irgalmasság tehát tolja Emil bácsi kerekes székét, cseréli a pelenkáját, facsarja neki a böjtlevet és tövig járja lábát azért a csodaszerért, ami a szomszéd unoka-nagybátyját is meggyógyította. Mindezek az ártatlan szemlélőből őszinte csodálatot és mély tiszteletet váltanak ki, mi azonban váltig élünk a gyanúpörrel, hogy ha Emil bácsi annak idején nem Irgalmasság Kisasszonyt, hanem Miss Világjárót vezeti az oltár elé, akkor most nem az urológiai váróban, hanem a Machu Picchu kőpiramisának csúcsán üldögélnének kemény tojáson és turista szalámin osztozva.

Jellegzetes Halak játszma még a "Partra vetett bálna". Természetfilmekben gyakran látott jelenet: szegény jó bálna, hogy, hogy nem, egy reggel ott fekszik a homokos fövenyen. Nosza, derék emberek összefognak, és napokig gémberednek térdig vízben, hogy visszavonszolják a tengerbe. A folytatás ismert: a bálna tesz egy kört (vagy kettőt) a nyílt vízen, azután nyílegyenesen újra kiúszik a partra. Kezdődhet minden elölről. Az áldozatkész állatvédők csüggedetlenül vonszolnak, a bálna pedig (tisztelet a kevés kivételnek) rendületlenül a szárazra küzdi magát. Senki nem érti, miért. Mindennapjaink bálnája az a jobb sorsra érdemes alkoholista vagy drogfüggő, aki időről időre eljuttatja magát a lesújtó végállapotig, ahol már csak hever, magatehetetlenül. A megmentésére összeverődött (s rá energiát, pénzt számolatlanul áldozó) rokonoknak, barátoknak megfogadja: "Soha többé!". A folytatás, ugye, már ismert. Itt sem érti senki, miért csinálja - hiszen olyan jó orvos, tanár, mérnök, stb. szegény, s így csak tönkreteszi magát és a családját.